2017. augusztus 24., csütörtök - Bertalan
Cikkek közt...  Videók közt...  
Európa, hazánk, miért nem felelsz? - 120 éve született Stószon Fábry Zoltán 2017. augusztus 07., hétfő 10:52 | Hirek.sk  | Forrás: Hirek.sk, Batta György
Állok 2017 augusztusában Fábry Zoltán sírjánál, szinte Stósz tetején, mert a temető domborzatilag a település legmagasabb pontján fekszik. Emlékszem, akkor, 1970 májusában lélekemelő látvány tárult a gyászszertartás résztvevői elé: a mélyben meghúzódó házak, s a mögöttük hirtelen szinte az égig futó, bujazöld hegyfal valami kozmikus fenségesség hangulatát is előidézte. Még nem értek véget a búcsúbeszédek, amikor minden szónál kifejezőbben, Fábry békére, harmóniára törekvő erőfeszítéseit jelképezve szivárványt gyújtott a völgy fölött az ég - írja Batta György.

...Első találkozásunkra 1965-ben került sor; szemében fogyóban volt már a fény, de abban a szemlencsében ott tükröződött az egész szörnyű huszadik század: az első és a második világháború, Hirosima, az 1956-os magyar forradalom, és, persze, a Trianonban elevenen felkoncolt  haza fájdalma.

Fábry még szinte gyerekemberként részt vesz az első világháborúban: „Brody mellett, egy vesztett csata után a lövészárkok karámjában összeszorult szegény kassai és abaúji magyarok már nem védekeznek, de az ellenséges rohamozók bestialitása még nem torpant meg, a szurony vakon döfköd az embercsomóba. A fegyver a nyakon és a vállon hatol be, a döfés szisszenő hangja és utána az ordítás vagy nyögés akkor vésődött belém kiirthatatlanul. Én megmaradtam, de a futóárokban beleütköztem egy ellenséges köpenybe. Szuronyom a hasát érte, de a döfés elmaradt, a kezem nem engedelmeskedett. Megrántottam a ravaszt – az út szabad lett, de én egy örök élmény foglya és elkötelezettje. Azóta mondom és írom: Fegyver, s vitéz ellen!”

...Évekkel később, a második világháború után, már nem a fegyver, hanem a gyűlöletes törvények ellen folyik a küzdelme. 1946-ban, a teljes jogfosztottság időszakában  megfogalmazza a Vádlott megszólal röpiratát: „Vádak vádja: a magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok. Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodálatosabb hangszere volt, súlyos kihágási objektummá szürkült. A legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan, szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek! Valakinek szólnia kell!  Európa, hazánk, miért nem felelsz?” Fábry Zoltán megszólalt, s mert segélykiáltása nem jelenhetett meg nyomtatásban, csaknem száz cseh és szlovák értelmiséginek postán küldte el röpiratát, de egyetlen kortársa sem méltatta válaszra!

Állok a sírnál, és azon töprengek, mi mindent kellett kibírnia, elviselnie, elszenvednie ennek a huszadik századi magyar embernek, akit az első világháborúban szerzett tüdőbaja haláláig a szülőföldjéhoz láncolt, de aki tökéletesen át tudta érezni mások sorsát, s aki, bár nem alapított családot, felelősnek tudta magát a felnövő nemzedékekért is, és mindenért, ami a békességet, a kultúrát, az emberek egymás iránti tiszteletét szolgálja. Aki felismerte, hogy a nemzet, de a nemzeti kisebbség is! – az önismeret által emelkedik ki a pusztán tenyésző lét formájából; ebben a síkban szemléli önmagát, múltja emlékezetét, jelene adottságait, s jövője álmait; ebben nemesedik nyers életösztöne hivatástudattá, túlhabzó életereje erkölcsi eszmények által irányított cselekedetekké!  Ezért írhatta róla Illyés Gyula: „Él Stószon egy klasszikus európai, egy szentszagúan hű szabadsághívő.”

Állok Fábry Zoltán sírjánál, hogy megköszönjem neki, amit értünk, magyarokért és Európáért tett. Köszönöm neki, hogy láthattam: egyetlen ember is tehet akár az emberiségért is, ha kiáll az igazság mellett. Fábry Zoltán vezéralak volt – őt a népe emelte ennek az erkölcsi elismerésnek magasába.

...Azon a szomorú kassai májusi reggelen megcsendült a telefonom. Béres József, a Batsányi Kör elnöke jelentkezett: „Baj van. Most hívtak Stószról Schreiberék, meghalt Zoli bácsi. Valószínűleg megállt a szíve.” Alig tettem le a kagylót, máris ott ültem az asztalnál, és régi-régi írógépem betűiből percek alatt kiszedtem a verset:

Kidőlt a legszebb stószi fenyő. Gyökereit elszaggatták a háborúk és a kórok. Zöld füstje nem birkózik már az ég kék gyepén hirosímai gombákkal. Szép törzsét fekete köldökzsinórral magához hurkolta a halál. Hangtalan zuhant az éjszakai földre – föl ne verje a rigókat. Kidőlt a legszebb stószi fenyő –  ragyogó zöldje minden erdőből hiányzik!”

Batta György

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz