2017. szeptember 26., kedd - Jusztina
Cikkek közt...  Videók közt...  
Aich Péter: Megoldások 2017. július 10., hétfő 16:50 | Aich Péter | Forrás: Hírek.sk
Új helyzet van, azt másképp kell megoldani, de nem csak szemre, pót- és látszatmegoldásokkal.

Egy felmérésből kiderült, olvasom a hírt, hogy Belgium vallon részében egy marxistának tartott párt nyerné meg a választásokat, ha most tartanák. A reakció erre: nagy meglepetés.

Amikor Franciaországban szinte a semmiből előhalászott pártnélküli, majd utólag egy mozgalomhoz társított, de egyébként szimpatikus és nyilván intelligens fiatalemberből államfőt csináltak, szintén nagyokat csodálkoztak. Bár a mögötte álló bankok tekintélyére (befolyására) való tekintettel némileg visszafogottan (és rém udvariasan).

Amikor még azelőtt Németországban megalakult az Alternative für Deutschland, álságosan rém nagyot csodálkoztak, mert azt le lehetett fasisztázni, amiért kiálltak a migráció ellen. Ezzel viszont a csodálkozók önmagukat minősítették: elítélték azt, amiért állítólag maguk is kiállnak – a más véleményt.

Volt ilyen Magyarországon is: amikor megalakult a Jobbik, szintén csodálkoztak, előbb azért, mert gárdát is szerveztek hozzá, mostanában pedig azért, mert néppártosodni szeretne a párt, holott annakidején Csurka megjósolta, hogy a Jobbik csak a szocialisták és a liberálisok kinyújtott karja. Ezen már viszont nem csodálkozott senki, mivel nem is vették tudomásul. (Talán még emlékszik valaki: annakidején a Szlovák Nemzeti Pártról is azt mondogatták, hogy a kommunisták bosszúja…) Legújabban pedig Erő és elszántság néven egy fasisztoid jellegű tömörülés jött létre, amin szintén csodálkoznak, holott bölcsebb volna megnézni, mit is akarnak. Lehetne abból okulni.

Persze Szlovákiában is alakult egy furcsa párt. Azzal nyerte meg a választókat, hogy melldöngetve nemzeti húrokat pengetett, jobban és hangosabban, mint a nemzetiek, ráadásul holtbiztos megoldást ígért a szőnyeg alá söpört gondokra. Csakhogy Kotleba pártjával kapcsolatban azzal merül ki a kritika, hogy lefasisztázzák, függetlenül attól, mit mond. Igaz, szorgalmasan szállít ehhez okot, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne megvizsgálni, tulajdonképpen mit mond, s lehet-e abban ráció. Azt sem gondolja senki, nem lehetne-e bizonyos értelemben igazuk. Mert velük is azt csinálják, mint Franciaországban Marine Le Pennel, Németországban az AfD-vel, stb.: csak lehurrogják, ahelyett, hogy figyelmesebben megnéznék a fölvetett problémát – nem a megoldási módjukat, hanem a problémát, amelynek léte nem azon múlik, ki veti föl. A megoldás persze más – de azt sem lehet elutasítani csak azért, mert az vetette föl, akivel nem értünk egyet: a megoldás módját akkor utasítjuk el, ha az ellenkezik emberségünkkel, erkölcsi értékeinkkel. Itt van például ez a G20-as találkozó Hamburgban. Volt tiltakozó, aki békésen demonstrált – s ez így rendben is van. De voltak olyanok is, akik csak törni, zúzni, rombolni akartak: ez viszont már nem politika, hanem köztörvényes bűnözés, s úgy is kéne bánni velük.

Sajnos a sajtó manapság minden, csak nem független. A legnagyobb léleknyugalommal teljesen ellenkező módon ítéli meg az eseményeket – akár úgy is, hogy egyszerűen nem közli. Mert maga a hír kiválasztása és prezentálása (vagy akár mellőzése), bármilyen objektív álarcot ölt magára, részrehajló. Gyakran ezt nem is tagadják. Vagy pedig csodálkoznak. Holott inkább azon kéne csodálkozni, hogy miért csodálkoznak azon, ami egyértelmű és törvényszerű.

Márpedig amit a brüsszeli szél mihozzánk elhoz, azon gyakran csak csodálkozni lehet – azon kívül, hogy még bosszankodik is az ember. Mert az ellentétesen (vagy egyáltalán nem) prezentált hírek alapján kénytelen-kelletlen arra gondol az ember, hogy e hírek terjesztői: 1. nem tudják, miről van szó, vagy 2. hazudnak, esetleg 3. félre akarnak vezetni, netán 4. takargatnak valamit, mi több, 5. érdekből a saját zsebükre dolgoznak. Ezek persze nem egymást kizáró okok, hiszen több is szokott érvényesülni egyszerre.

És persze fölmerül az egésznek a lényege: miért akarnak mindenáron olyat elhitetni velem, ami nyilvánvalóan nem igaz, nem működik, ellenkezik a józan ésszel, sőt amit az emberek többsége (a hallgató többség!) elutasít (a hangoskodó kisebbséggel ellentétben).

Azt nem pedzi senki, hogy a vallonok miért szavaznának egy marxistának mondott pártra. Vagy hogy honnan ered Kotlebáék cigányellenessége, mi táplálja azt, s miért van annak visszhangja a választóknál. Annak okát sem, hogy vannak németek, akik pártjuk nevével is azt demonstrálják, hogy valami más kéne végre, mivel ez a klasszikus politikai bal-jobb fölosztás már régen nem fejezi ki a valós helyzetet, hogy ez az általánosító „európaiság” alattomosan kiszorítja azt, amire büszkék vagyunk: nemzeti létünkre, kultúránkra, hagyományainkra, hogy tehát mindezt másképp kellene kezelni, mivel a bevett problémamegoldás, valamint a probléma átnevezése, bagatellizálása, szőnyeg alá söprése csődöt mondott. Macron csapata fölállításakor nem nagyon veszi figyelembe a párttagságot, az osztrák néppárt új elnöke pedig pártonkívüli szakembereket keres. Na és aztán itt van Magyarországon Orbán Viktor, akit legújabban Bokros Lajos fasisztázott le, miközben nem veszi észre (nem akarja?), hogy Orbán jobboldaliként tulajdonképpen baloldali politikát folytat. Hasonló a helyzet Ficoval is, akit szintén elmondanak mindenfélének, miközben ő baloldaliként valójában jobboldali politikát folytat, Szlovákia gazdaságilag nem véletlenül van jó helyzetben.

Magyarán: elég nagy a fogalmi zűrzavar errefelé Európában. Nem volna jobb a dolgokat valódi, nem kiforgatott, eredeti nevükön megnevezni? A gyógyítás sikere a helyes diagnózis megállapításában rejlik, nemde? Ha jól emlékszem, volt már (régen!) konszenzus arról, a fogalmak mit jelentenek – mostanában azonban mindenki mást ért alattuk. Demokrácia: hány értelmezése van? Annyi, ahány érdek fűződik hozzá. Szabadság? Azt is csak önösen állapítják meg. Ám a tények nem változnak: az apa az apa, az anya pedig anya, nem pedig szülő 1 és szülő 2. A migráns pedig migráns, nem gazdasági áldás, hiába terjesztik a jelszót, hogy „wir schaffen das”: nem tudják megoldani még a kezdetet sem, holott a megpróbáltatások java még csak következik.

Új helyzet van, azt másképp kell megoldani, de nem csak szemre, pót- és látszatmegoldásokkal. „Hivatalosan” a hangoskodó hangadók egészen oda vannak a másságért – csak sajnos szelektíven, saját érdekük szerint. A hangoskodó neoliberálisok kiállnak Soros mellett, szinte csak azért, mert aki ellene van, az zsidózik. Holott teljesen mindegy, Soros zsidó, néger vagy hottentotta származású-e, nem azzal van baj, hanem a szemléletével. Amikor pedig a lényegről van szó – a nemzeti őslakos kisebbségekről, a hazai lakosok jogairól, amelyek előrébb valók volnának a beáramló idegenek jogainál, a heteroszexuális világról és így tovább – akkor a hangoskodók megsüketülnek, megvakulnak, miközben éleslátó zseniknek és felülmúlhatatlan demokratának tartják magukat, ők a megtestesült szolidaritás. Aki pedig a bevált értékrendhez és saját népéhez ragaszkodik, az nem demokrata, nem szolidáris, hanem fasiszta, rasszista, diktátor, bármi, ami negatív.

Csakhogy ez miféle megoldás?

Aich Péter

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz