2017. április 24., hétfő - György
Cikkek közt...  Videók közt...  
Palcsó Attila: Nincs itt, hanem feltámadt! 2017. április 15., szombat 17:53 | Hírek.sk | Forrás: Hirek.sk, Palcsó Attila
„Nincs itt, hanem feltámadt!”, hangzik a diadalmas kijelentés, s ez azt üzeni számukra, hogy Isten elfogadta Jézus áldozatát, aki végigjárta a földi lét állomásait a születéstől a halálig, hogy betöltse küldetését, hogy végül halálával, tökéletes bűntelen áldozatával megváltsa bűnéből az embert.

„A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” (Lk. 24,1-7)

Jézus keresztre feszítése és halála után az asszonyok elindulnak, hogy a korabeli szokásokhoz híven befejezzék a temetési szertartást. Az Úr holttestét Arimátiai József családi sírboltjába helyezték el, akinek volt lehetősége ezt Pilátussal megbeszélni, hogy ez így legyen. Nyilván nagytanácsbeli tagsága is kellő súllyal hozzá járulhatott ehhez. Lukács evangélista ezt írja róla, hogy „elkérte Jézus testét” (Mt. 27,58), és ennek köszönhetően tisztességes sírhelyet és temetést kaphatott Jézus. Azonban az ünnep közeledtével már nem maradt idő a kivégzés után mindent kellő gondossággal elvégezni Jézus holtteste körül. Éppen ezért igyekeznek az asszonyok már kora hajnalban, a páska ünnep után, hogy az elmaradt balzsamozást, a test végső nyugvóhelyre való elhelyezését befejezzék. Drága kenetekkel, illatszerekkel a kezükben temetni és siratni készülnek.

Amikor közelednek a sírbolthoz, már első pillantásra számukra minden megváltozik, döbbenet lesz úrrá rajtuk. Valami rendkívüli eseménynek kellett történnie, hiszen a sírboltot elzáró kő, melynek elmozdításához több emberre volt szükség, már nem volt a helyén. A sír őrzését pedig a főpapok szigorúan elrendelték, de az őrség sincs a helyén, a sírbolt pedig nyitva van.

A lélek legbelsőbb fájdalmával mennek ki a temetőbe. Gyászolnak, lelkükben zokognak, le vannak sújtva, hiszen egy igazságtalan és értehetetlen gyilkosságnak voltak a tanúi nagypénteken. Mesterüket egyszerűen megölték, minden hivatalos bűnvádi eljárás nélkül, pár óra leforgása alatt küldték a kereszt általi kivégzésre. Pilátus, hogy elejét vegye a zsidó főpapok által jósolt zendülésnek és zavargásnak Jeruzsálemben - melynek lehetséges kitörését ők Jézus személyéhez kötötték, végül a népre bízta a döntést a gonosztevő Barabbás és Jézus között, hogy kit választanak, hogy kinek kegyelmezzen meg az ünnep alkalmával. A kellőképpen felheccelt, álnok módon befolyásolt és félrevezetett nép, hallgatva földi uraik tanácsára „feszítsd meg”-et kiáltanak Jézusra. A tömeg előre kiszámíthatóan „beváltja” a hozzá fűzött reménységet, mert a bűnében és hitetlenségében fetrengő ember inkább szeret bukást és vért látni, és leginkább annak a bukását és vérét, aki pedig számára értelmezhetetlen módon, mégiscsak az Isten Lelkének szeretet-hatalmával lép hozzá.

A gadarai megszállott ember is ezt kérdezi Jézustól: „Mi közünk hozzád Isten Fia?” (Mt. 8,29). Igen, a gonosz démonok által fogva tartott ember ijedten visszakozik akkor, amikor találkozik az Istennel, mert érzi, hogy most hatalma, a gonosz által uralkodó démonok hatalma - leáldozóban van, hiszen tőlük valaki nagyobb érkezett meg. Azonban, amíg és ameddig ő üthet és gyötörhet mindent, vagy mindenkit, aki és ami Jézushoz tartozik, vagy aki Jézus követőihez tartozik, aki az egyházhoz tartozik, aki a keresztyénséghez tartozik, akkor nem habozik és ordít: feszítsd meg! Gyűlölettől izzóan, pokoli kéjjel, akár az ártatlan vérét is kívánva! Addig nem lehet kétség afelől, hogy gázolni fog és pusztítani fog.

A gonosz ehhez embereket használ, sajnos bennünket használ fel, bámulatos művészi szintekre és precizitásra emelve a félrevezetés és az összezavarás mesterségét. Akkor ott, Jézus esetében is bennünket, embereket használ fel, és azóta is, bennünket használ. Amikor ártatlan vért kell ontani, amikor a védteleneket kell gyötörni, a kiszolgáltatottakat kell gyalázni, amikor testvért testvér ellen kell lázítani, amikor káoszt és háborút kell szítani, akkor ismerhető fel a gonosz igazi arca a hideg, gúnyos mosolyba ránduló, dermesztően sötét emberi arcvonásokban, szemeink szeretetlen villanásaiban! „Mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy!” (Mt. 27,40), mondják gúnyosan a Jézus keresztje alatt állók, a főpapok, az írástudók és a vének is. Az ember legszívesebben visszakérdezne: hát nincs bennetek egy csipetnyi jó szándék sem, hát hogyan lehet egy ártatlan tanítót és rabbit ilyen gyalázatosan kivégezni!? Hol van ilyenkor a lelkiismeretetek? Ez valóban embertelen, ahogy így tudtok nyugodtan gyalázkodni, minden szemrebbenés nélkül!

Az asszonyok ezt látták három nappal ezelőtt, és a valóságban megtapasztalhatták és megélhették a Jézus által bejelentett „sötétség hatalmának idejét”. Azonban, mindez már elmúlt, sőt az ünnep is már mögöttük van, és végezni kell tovább a feladatokat. Jézus meghalt, egy rendkívüli fiatalember, fényes földi pályafutás előtt állva. Csodálatos gyógyítások, emberek megmenekülése, megmentése, sőt feltámasztása, addig soha senkitől nem tapasztal szavak, tanítások, az emberekhez közel jövő isteni szeretet kisugárzása volt földi lényében. Őt küldték a keresztre, s bár lehet, hogy még egy ideig beszélni fognak róla, és talán sokakban megfogalmazódik majd egy kis lelkiismeret-furdalás is, de hát mi mit tettünk? Semmit, a főpapok és Pilátus akarta így! Nyugtatják magukat és mennek tovább hétköznapi teendőikre. Az asszonyok is mennek, de bennük legalább van fájdalom és gyász, mert van bennük valami abból, amit Isten a teremtésben így fogalmaz meg: „alkossunk embert a képmásunkra” (1Móz. 1,26). Amennyiben kihűl az ember istenképűsége az ő lelkéből, kiveszik az igazi emberség is belőle, s ez a bűn diadala az ember felett, ami hatalmas erővel összpontosult a keresztre küldött Jézuson.

Ahogy az elhengerített kő mellett belépnek a sírba és arra a helyre tekintenek, ahol Jézus felravatalozott holttestét hagyták, akkor éri őket a következő döbbent felismerés: a nyitott sír csak a kezdete volt annak, ami várta őket, az igazi meglepetés a sírboltban éri őket, az angyalok szavai után csodálatos megtapasztalássá és felismeréssé válik bennük: akit temetni és siratni akartak, az már nincs a sírban! Jézus feltámadt, mert az Atya nem hagyta a Fiát az enyészetben, első zsengeként, földi testét újjáteremtve, mennyei testtel felruházva kihozta Őt a sírból! Az angyalok segítenek, hogy visszaemlékezzenek Jézus szavaira és segítenek abban is, hogy azt, amit látnak, úgy lássák, ahogy ezt Isten rendelte el: az üres sírban Jézus feltámadását és a halál feletti győzelmét ismerjék fel! Ahogy a római százados tett róla tanúbizonyságot először a keresztnél: „bizony, ez az ember Isten Fia volt”, most az asszonyok számára is ez válik bizonyossá. Isten Fia, valóban maga a Megváltó volt velük Jézus földi személyében, valóban Ő a megígért Messiás! „Nincs itt, hanem feltámadt!”, hangzik a diadalmas kijelentés, s ez azt üzeni számukra, hogy Isten elfogadta Jézus áldozatát, aki végigjárta a földi lét állomásait a születéstől a halálig, hogy betöltse küldetését, hogy végül halálával, tökéletes bűntelen áldozatával megváltsa bűnéből az embert. Jézus mindvégig kitartott az Atya mellett, az Ő általa neki szabott küldetésben, nem tért el tőle egy hajszálnyira sem! Teremtő Atyja számára elégségesnek bizonyult a krisztusi helyettes áldozat, a templom kárpitja is kettéhasadt, jelezve a bűn feletti diadalt, mely számunkra az egyenes út az Istenhez, az Ő országába, a dicsőséges örök életbe. Ezt jelenti az üres sír, és ebben erősítik meg az angyalok az asszonyokat, és ma is ez az üzenete számunkra a húsvéti üres sírnak, Jézus feltámadásának és a halál feletti győzelmének. A „sötétség hatalmának ideje” íme elmúlt, mert Jézus legyőzte a sötétséget, legyőzte a halált, mert legyőzte magát a gonoszt! „Hol van koporsó hatalmad? Elveszett nyert diadalmad!” énekeljük húsvéti győzedelmes énekünket. A látszólagos diadal Isten Fia felett végérvényesen semmivé válik a feltámadásban! Bár a kereszten függött és meghalt Jézus, de végül a feltámadásban válik a hitetlen, istentelen és bűnös ember számára egyértelművé, hogyan lett a gonosz félrevezetésének áldozatává. Jézus épp ezért könyörög még értük is, a becsapott és tévútra vezetetett vádlóiért, gyalázóiért és gyilkosaiért is a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk. 23,34)

Vajon mi lehetne számunkra, ma élő keresztyéneknek nagyobb megtartatás, a hitnek mélységesebb ereje, mint a kereszten függő Krisztus könyörgése értünk, minden bűnösért és az egész emberiségért, és a nyitott sírjának, halálból való feltámadásának diadala? Hiszen ma is próbálnak bennünket becsapni, sőt az önmagunk érdekei elleni cselekedetre és a Krisztus nélküli életre vezetni! A gonosz, aki a „hazugság atyja”, az utolsó időkben ma is inkább a megtévesztést, az elkenéseket, a viszonylagosságot, az ellenségeskedést, a szeretetlenséget és az elbizonytalanítást munkálja a lelkünkben. Egyedüli célja, hogy eltávolítson bennünket Krisztustól, a megváltás hitétől és így elzárja előlünk a feltámadásból fakadó ajándékot, a boldog örök életet. A „nincs itt, hanem feltámadt” dicsőséges szózat éppen azt adja vissza, amit el akar venni Jézustól és tőlünk is. De ez az angyali szózat és isteni ige azonban bátran hirdeti és visszaadja nekünk Jézus feltámadásában a mindent, az egészet, a teljességet, a teljes reménységet és az elvesztett Édent! „Miénk a menny örökre” hirdeti Luther Márton is örömmel, a reformáció elindítójaként egyik diadalénekében ezt a csodálatos reménységet!

Adja az Úr, hogy mi is így tudjunk ma a reformáció 500. évfordulóján a feltámadás hitében megerősödve húsvétot ünnepelni! Adja az Úr, hogy ez legyen a megújulás forrása népünknek, magyar nemzetünknek, református keresztyén anyaszentegyházunknak és a világ keresztyénségének! A húsvéti örömhír és a feltámadás hite tartson és őrizzen meg bennünket nemzedékről nemzedékre, gyarapítson, és hitben erősítsen, most és az eljövendő időben, egészen az Ő visszajöveteléig, egészen a világ újjáteremtéséig! Legyünk Istennek szerető gyermekei, akik az Ő kegyelméből, Lélek által születnek újjá és térnek meg az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz, Megváltónkhoz!

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz