2017. május 22., hétfő - Júlia, Rita
Cikkek közt...  Videók közt...  
Menyhárt József: Ahogy lehet... 2017. január 09., hétfő 17:06 | Hirek.sk  | Forrás: Hirek.sk, Menyhárt József
Az év elején talán fogékonyabbak vagyunk arra, hogy gondolatban megálljunk, felemeljük fejünket a mindennapi kötelességek és feladatok sűrű áradatának sodrából, és visszatekintsünk a mögöttünk hagyott évre, évekre. A számvetések, újratervezések és újévi fogadalmak, fogadkozások időszaka ez.
De a számvetést nemcsak saját életünk, hanem közösségünk sorsa kapcsán is érdemes elvégeznünk. Kisebbségi magyar politikusként felelősségünk ugyanis hatványozott többségi politikustársainkéhoz képest. Mulasztásaink, elkövetett hibáink hosszú vagy középtávon ugyanis saját kisebbségi közösségünk fokozatos elporladását eredményezhetik. Az általános pártpolitikai racionalitás követése ugyan rövidtávon kifizetődőbbnek tűnhet, hosszabb távon viszont közösségünknek kárára válhat, ahogy ezt az elmúlt években saját szemünkkel láthattuk – például a magyar nemzetiségű választók politikától való fokozottabb elfordulása képében.  
De most igazából arra a kérdésre akarok fókuszálni, amely magyarként való megmaradásunk alfája és ómegája. 99 évvel kisebbségi sorba kerülésünk, 27 évvel a rendszerváltozás és 17 évvel a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálybalépését követően talán valóban itt az ideje, hogy látva a magyar nyelvhasználat siralmas állapotát, új utakat és megoldásokat keressünk ezen a téren.
A magyar nyelvhasználat jelenlegi helyzete tarthatatlan, illetve – hogy pontosabban fogalmazzunk – jelenlegi állapotában nyelvi közösségünket képtelen lesz megtartani hosszú távon. Amikor az önálló államiságot szerzett szlovák politika negyed évszázada megalkotta a 19. századi elveket visszatükröző államnyelvi politikáját, nyilván nem a veszélyeztetett szlovák nyelv helyzetén akart javítani, hisz azt semmiféle veszély nem fenyegette a frissen önállósult országban.  Az államnyelvtörvény kizárólag a magyar nyelvhasználatot akarta beszorítani oda, ahova a szlovák nyelvi imperializmus logikája szerint való: az otthonok lehetőleg hangszigetelten zárt falai közé. 
Pedig a „na Slovensku po slovensky” jelmondatban tömören kifejezett alapelv teljesen ellentmond annak a ténynek, hogy az első világháború után térképre rajzolt országrész, amelyet más szó híján a magyarok is eleinte Szlovenszkónak neveztek, sosem volt egynyelvű terület. Egy valóságos nyelvi határ a kezdetektől külön szlovák és magyar nyelvű területre osztotta az országot. Ennek ellenére a magyar nyelv regionális hivatali nyelvként történő elismerése nem fért bele a szlovák politika szűkkeblűségébe, sőt a szlovák állam rövid történetét akár a magyar nyelv és kisebbség elleni harc történeteként is meg lehetne írni. 
De most nem a lassan egy évszázada tartó sérelmeinket szeretném leltárba venni, hanem pártelnökként inkább a lehetőségeket megkeresni, azt a módot, eszközt, ahogy a jelenlegi jogi és társadalmi feltételek között mégis eredményt lehet elérni közösségünk számára. Talán a nemzetiségi pártoknak ez lenne az egyik legfontosabb szerepe, hogy a közösséget a megfelelő irányba tudják megmozdítani, ami minden gúzsba kötöttség ellenére előrevisz, mégha közben a feszülő kötelek gyakran fájdalmasan húsba is vágnak.  
A magyar nyelvű sajtóban is időről időre felmerül, hogy miközben a törvény ezt meg azt előír, a magyar vezetésű önkormányzatok sem teljesítik hiánytalanul ezeket, és hogy nincs is rá igény, mert a magyar anyanyelvű polgárok sem élnek ezekkel a törvény adta lehetőségekkel. Ebben a fenti megfogalmazásban, bár tényszerűen igaz, azért van egy jó adag igazságtalanság. Nem mentegetni akarom ezzel önkormányzatainkat, polgármestereinket, és nem is a magyar nemzetiségű polgárok felelősségét akarom csökkenteni, de a méltányosság megköveteli, hogy tisztán lássuk: Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogi szabályozás nem úgy lett megalkotva, és a közigazgatás nem úgy lett kialakítva, hogy a kisebbségi nyelvhasználat a mindennapok gyakorlatában is működjön. 
A magyar nyelvű ügyintézés a szlovákkal egyáltalán nem egyenlő feltételek mellett valósulhat meg, de ezt bárki megtapasztalhatja, aki van olyan vállalkozó kedvű, hogy magyar nyelvű ügyintézésre adja a fejét. Még a nagyobb települések számára sem lenne egyszerű feladat mindent magyarul is biztosítani úgy, hogy az állam egy fillér többletpénzzel sem járul hozzá e részben törvényben előírt kötelesség teljesítéséhez.
De persze nemcsak közvetlenül pénzkérdésről van szó. Gyakran súlyosabb akadály a megfelelő szakmai, intézményi háttér hiánya. Az a tény magáért beszél, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadása óta eltelt közel két évtized alatt sem sikerült létrehozni egy a kisebbség nyelvhasználat előfeltételeit, hátterét biztosító állami fenntartású intézményt – kisebbségi hivatalt, hivatalos terminológiaalkotó szervet, központi fordítóirodát (pedig ilyen még az állítólag kisebbségeit nagyon elnyomó kiegyezéskori Magyarországon is működött Központi Fordító Osztály néven – és készítette a központi állami szervek hivatalos fordításait szlovák nyelven is).
A szlovák államtól felülről várni megoldást hiú reménynek tűnik, ebben bízni az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján nem nagyon lehet. Még akkor sem, ha a kormánynak éppen magyar tagjai is vannak. Ne feledjük, hogy itt azért a szlovák állameszme alapjaival ellentétes dolog előmozdításáról lenne szó, és a magyar kormánytagok lehetőségeit gyakran behatárolják valós vagy vélt korlátjaik, ami az utóbbiakat illeti, legyen szó „elásástól” való félelemről, a kormányban betöltött valós önsúly felelősségcsökkentő letagadásáról, vagy a „politikai akarat” hiányára való megszokott hivatkozásról. 
Viszont mindez nem jelenti, hogy a központi állami szervek mindenkori közönye vagy ellenállása teljesen ellehetetleníthetné ügyünket. Ha tudatosítjuk a kérdés fontosságát és súlyát, jó magyar leleményességgel megtalálhatjuk az előrelépés módját is. 
Úgy gondolom, hogy önkormányzataink együttműködésében rengeteg erő fekszik kihasználatlanul két évtizede. „Nagy teher is könnyű, ha sokan emelik” – tartja a közmondás. Pozitív példák már vannak, például Dunaszerdahelyen a város 2017-es költségvetésében konkrét összeget, 15 ezer eurót különített el az önkormányzat a magyar nyelvhasználat biztosítására – ebből terveik szerint a fordítás költségeire, a hivatalnokok továbbképzésére, a nyelvhasználat vállalkozók körében való népszerűsítésére is jut majd – mindez egyébként nem egészen egy eurót jelent minden dunaszerdahelyi magyar ajkú polgárra. És több száz magyar vezetésű önkormányzat van az országban, ha mindegyikük magyar lakosonként csak egy eurót szán e célra, és ezt egy a szükséges feltételeket, fordításokat biztosító intézményrendszer működtetésére fordítják, akkor pár éven belül érezhetően nagyot fordulhat a magyar nyelvhasználat ügye Szlovákiában. 
Mondhatnám akár azt is, hogy a lehetőségeinket tekintve minden adott a sikerhez: anyanyelvünk kodifikált nyelv, több száz éves hivatali használatban kialakult gyakorlattal, van támogatást nyújtó anyaországunk, szellemi tőkénk, vannak egyetemi tanszékeink, oktatási intézményeink, civil szervezeteink, sajtótermékeink, önálló mozgástérrel rendelkező önkormányzataink, melyek külön-külön még nem lennének elegendőek, összefogásuk alkothatja azonban azt a kritikus tömeget, amely a siker kulcsa lehet. 2017-ben ennek az együttműködésnek a kigondolását, elindítását tartom egyik legfontosabb feladatunknak. Mert ha valóban fontosnak tartjuk a magyar jövőt szülőföldünkön, akkor ezt meg kell csinálnunk, ahogy lehet…
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke
Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz