2017. október 17., kedd - Hedvig
Cikkek közt...  Videók közt...  
Őry Péter: Ízlések és pofonok 2016. december 12., hétfő 15:05 | Őry Péter | Forrás: Hírek.sk
Ízlések és pofonok különbözőek, ahogyan „az összefogás alakzatai” is. Ha csak a szigorú tényeket vesszük: aligha említhető egy lapon az RMDSZ – MPP magyar egységlista egy képzeletbeli Most-Híd – MKP listával. Az elsőben két romániai magyar párt közös listájáról van szó – mely mögé támogatóként, jelöltet nem indítva beállt a harmadik is –, a képzeletbeli szlovákiai lista viszont egy többségi–kisebbségi összefogás vegyes listája lenne. A kettő nem ugyanaz.

Ha egy MKP-tag Most-Híd – MKP közös listára gondol, sok mindenen el kell gondolkodnia. Például azon, hogy a szlovák-magyar párt szlovák nemzetiségű képviselői hogyan viszonyulnak a magyar ügyekhez. Nekünk, szlovákiai magyaroknak ugye fontos lenne, hogy lehessen kettős állampolgárságunk, hogy felvehessük a magyar állampolgárságot is, ha az nekünk jólesik. Nincs a Most-Hídnak olyan szlovák nemzetiségű képviselője, aki ilyen értelmű törvénymódosítást megszavazna (mert tény: volt rá alkalom, de nem szavazták meg), ahogy anno még František Šebej sem nyomta meg az igent arra az indítványra, amely elnézést kért volna a szlovákiai magyaroktól a Beneš-dekrétumok nyomán elszenvedett deportálásukért és kitelepítésükért, amit korábban a kárpáti németek vonatkozásában minden huzavona nélkül megtettek. Aztán itt van a bírósági anyanyelvhasználat kérdése. Jobb lesz nekünk attól, hogy ha az anyanyelvünket akarjuk használni peres ügyeink során, fizethetjük a tolmácsot? Ez egy egészen friss ügy. És hát a vasúti nyelvhasználat ügye is téli álomra szenderült, pedig állítólag csak egy tollvonás kérdése az egész. Vagy mégsem…?

Még a szinte színmagyar település krónikáját sem írhatjuk csupán magyarul. Azt mondja a törvény, hogy szlovákul kötelező vezetni. Nem hivatalos változatát – ha az anyanyelvünk a mániánk – elkészíthetjük magyarul is, ahogy az összes települési írásbeli dokumentumot is, de: ingyen és bérmentve, mert pénz a kisebbségi jogok gyakorlásának fedezetére nem jár. Semmilyen törvény vagy költségvetési tétel sem foglalkozik a magyar nyelv törvényben deklarált státusának anyagi biztosításával. Bár a Most-Híd keményen dolgozik azon, hogy a nemzeti kisebbségeknek törvénybe foglaltan legyen elkülönített pénzösszegük kulturális tevékenységekre, s még arra is ügyel, hogy ezt a pénzt a kisebbségek soraiból kreált állandó bizottságok osszák el, ezzel csak egyes kulturális tevékenységeket fog éltetni: rendezvényeket, négy-öt-tíz irodalmi folyóiratot, honlapot, könyvkiadást, interetnikus rendezvényeket…

A nemzeti kisebbségek státusa azonban ettől még nem változik meg Szlovákiában.
A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénynek több javaslata elkészült már 1989 óta. Kormányzati, hivatalnoki, miniszteri fiókok mélyén hevernek (egyet Rudolf Chmel süllyesztett jó mélyre, igaz, még ANO-s politikusként).

Utalásaimban nem véletlenül írtam le egy-két politikusi nevet. Ők a többségi nemzet fiaiként a legtoleránsabb, legmagyarbarátabb emberek közé tartoznak, de még velük sem tudtunk eljutni odáig, hogy a megmaradásunkhoz igazán fontos ügyeink mellett kiálljanak.
Eleve három párttal indult neki a rendszerváltásnak a szlovákiai magyarság. Meg kellett tapasztalnia, hogy a megosztottság nem működik. 1990-ben három százalékos küszöböt kellett átlépni a Szlovák Nemzeti Tanácsba jutáshoz (szövetségi szinten 5%-ot), 1992-ben már egységesen 5 százalékos lett a bejutási küszöb (koalícióknak 7%, több mint három párt esetén 10), akkor az MKDM – Együttélés koalíció bejutása 0,42 százalékon múlott, az MPP kiszorult a parlamentből. Ugyanilyen feltételek mellett 1994-ben közös listán, koalícióban indult a három magyar párt, nagyon szép eredményt elérve, mert a választók honorálták az összefogást. Ez az az állapot, amit a mostani RMDSZ – MPP egységlistához hasonlíthatnánk. 1994-ben ugyanis három magyar párt indult közös koalíciós listán.

1998-ban a Mečiar-féle választójogi törvény kényszerítette ki a pártegyesülést. Azóta egyetlen választókörzet Szlovákia, s akkor lett kiterjesztve az 5 százalékos bejutási küszöb a választási koalíciókon belüli egyes pártokra is (két párt – 10%, három párt – 15%...). Akkor alakított ötpárti választási pártot a szlovák ellenzék SDK néven, s akkor egyesültek a magyar pártok is Magyar Koalíció Pártjává. Bugár Béla akkor lett kompromisszumos pártelnök. Duray Miklósnak a pártelnöki posztnál fontosabb volt a magyar egység, így hátrábblépett, és bár ezer oka lehetett volna megsértődni, soha nem hagyta faképnél a magyarok pártját. Az MKP rossz kompromisszumait sem ő kötötte meg, amikor két megbízatási időszakon át kormányon voltak. (Lásd az első Dzurinda-kormány koalíciós szerződésének záradékát, melyben tételesen fel van sorolva, milyen kérdéseket tilos megnyitnia az MKP-nak. Pl. Beneš-dekrétumok ügye, autonómia stb.) Kisebbségi jogok terén a magyarok akkor tudtak céljaikból valamit is elérni, amikor kormányon (vagy kormányközelben) a mérleg nyelve lehettek. De megtapasztalhatták azt is, hogy szlovák partnereik még Mečiar pártjával is szövetkeznek, ha igazán fontos kérdésekről van szó. (Lásd a közigazgatási reformot, a megyerendszer kialakítását!) Hogy a Bugár Béla vezette MKP akkor nem merte felvállalni akár a kormánybuktatást is, s ez milyen következményekkel járt, józan és tárgyilagos elemzések témáját képezhetné. (Egyszer talán ezt is megírják a politikatörténészek.) Mindenesetre: a következő választásokon az MKP, bár kormányon maradt, választóinak jelentős részét elvesztette.

Nekünk, szlovákiai magyaroknak nincsenek túl jó tapasztalataink a többségi szlovák politikusokkal. Koalíciós partnerként is számtalanszor megéltük, hogy nemzeti érdekre hivatkozva a saját érdekeinket kellett mellőznünk, vagy az ellenzékkel fogtak össze ellenünk a koalíciós partnereink. S ritka eset volt, amikor a szlovák pártokban ülő magyar nemzetiségű képviselők (SDĽ) úgymond „kiszavaztak” kisebbségi kérdésben a frakciójukból. (Lásd: kisebbségi nyelvhasználati törvény, táblatörvény.) Ilyen tapasztalatok birtokában egy veterán politikusnak olyan döntést hozni, hogy továbblép, alakít egy szlovák-magyar közös pártot, melynek az élére áll, s meghirdeti a jobb jövőt a magyar kisebbségnek… Nos, ezt az egyenes beszédű, szókimondó emberek hátbadöfésnek hívják. De politikusi - politikai naivitásnak is nevezhetnénk, mert így korrektebbül hangzik. (A vélemény ugyebár szabad.)

A Magyar Közösség Pártja megmaradt a magyar nemzeti közösség pártjának. A helyi, megyei és európai politikában vannak sikerei. Van tömegbázisa, de a megfogyatkozott és kiábrándult magyar népesség elfordult tőle, ahogyan elfordult a Most-Hídtól is. Ezt a lelkiállapotot nem biztos, hogy meg lehet oldani egy közös listával. Ennél ugyanis több kell. Elvekben is meg kell találni a közös pontokat.

Az éppen csak megkezdett magyar–magyar párbeszéd feladata lenne az is, hogy tisztázza közösségünk elvárásait. Adjon választ arra a kérdésre, hol tartanak a magyarok szavazatira igényt tartó pártok a magyar közösség érdekeinek képviseletében, milyen stratégiát tartanak szem előtt közösségünk fennmaradása és helyzetének javítása érdekében, s meg kell válaszolni, hogy összefésülhetőek-e az elgondolások.

Az összefogás alakzatai csak ezek után következhetnek. Az MKP nem csupán a közelgő megyei és helyi választásokig tekint előre, nem elsősorban mandátumokban gondolkodik, ennél komolyabb távlati jövőt szeretne a szlovákiai magyar nemzetrésznek.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz