Gúta. Mintegy 140 gyermek és pár tucat felnőtt vállalkozott arra a magyar költészet napján, hogy verseskötetet ragad és elszavalja a kedvenc költeményét.
Pozsony/Zselíz/Gúta. Április 12-e a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. Hetven éve e napon indultak meg az első vagonok a csehszlovák-magyar lakosságcsere értelmében Magyarország felé.
Gúta. A Rákóczi Szövetség támogatásával valósult meg az a tájékozató nap, melyen játékos formában ismerkedhettek meg a nagycsoportos óvodások azzal, ami az iskolapadban várja őket.
Gúta. A magyar kormány támogatásának köszönhetően teljesen felújítják a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontot.
Gúta. Példátlan az összefogás azért, hogy a gútai Tóth család háza újra lakhatóvá válhasson.
Gúta/Somorja. Ismerjék meg annak a szerencsétlen, vagy talán inkább szerencsés véletlennek a történetét, ami két gútai fiatalt az egyedi gitárkészítés útjára terelt.
Gúta. Rekordszámú résztvevő indult a Dögös Sprint jótékonysági futóverseny harmadik évadján Gútán.
A 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében nyújtott támogatásból megvalósult fejlesztéseket adott át Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Komáromban és Gútán.
Komárom/Gúta. Böjte Csaba ferences szerzetes a Felvidéken járt a Helios Spes Polgári Társulás meghívásának eleget téve.
Gúta. Gúta árvízvédelme most már több évtizedre biztosított. Egy EU-s pályázatnak köszönhetően csaknem a duplájára nőtt az aszód-csörgői szivattyú teljesítménye.
Gúta. A II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában tartotta alakuló ülését a Mentor Tehetségsegítő Tanács.
Gúta. Első alkalommal szerveztek újévi jótékonysági koncertet Gútán.
Gúta. Kezdetét vette Közép-Európa leghosszabb folyami fahídjának a teljes rekonstrukciója. A 85 méter hosszú átkelő idestova 25 évvel ezelőtt épült, és a Kis-Duna holtága felett ível.
Gúta. Kilencedik alkalommal rendezték meg a Tudományok Napját a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontban.
Gúta. Megtartotta szezonnyitó edzését a „Gútai Rozmárok” csapata. A csapat leginkább vakmerő sportemberei már 12 éve mártóznak meg rendszeresen a Vág hideg, olykor jégtáblás vízében.
Gúta. A gútai Nagyboldogasszony plébánia templomban tartották a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében az idei országos tanévnyitót.
Gúta. Vermes Balázs lovasíjász hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy megkezdje többéves gyakornoki tisztségét a világhírű lóedző, Monty Roberts oldalán.
Gúta. Idén először a Gazda Polgári Társulás koordinálja a búzagyűjtést a Magyarok Kenyeréhez a Felvidéken.
Pozsony/Gúta. A felvidéki magyar tanítási nyelvű kisiskolák felett a Damoklész kardja lebeg.
Felvidék-szerte az egész héten voltak rendezvények és megemlékezések a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulója alkalmából és tartottak a hétvégén is.
Gúta. Pünkösd vasárnapján Gútán sortáncot jártak a fiatalok.
Pozsony/Gúta. „Biciklivel a munkába!” - így szól a mottója annak az országos felhívásnak, melyet a Szlovák Közlekedésügyi Minisztérium hirdetett meg.
Gúta. Második alkalommal szervezték meg Gútán az Vándorkupa Lovasversenyt. A viadalnak ismét a helyi nevezetességnek számító vízimalom festői környéke adott otthont.
Pozsony/Komárom/Gúta. Az óvodai beiratkozásokról kevesebb szó esik általában, pedig a gyermek életében, szellemi és lelki fejlődésében, nemcsak az alapiskola számít mérföldkőnek.