A világ felfedezését először önmagunk megismerésével kell kezdeni - mondták a szervezők.
Az elmúlt hetekben létrehozott pályán szeretnék megtanítani a gyermekeknek azt, hogyan viselkedjenek biztonságosan a közúti forgalomban.
A kis mosolygós Majoros Luna élete legnagyobb harcára készül, SMA2 izomsorvadást állapítottak meg nála.
Ritkaságszámba menő árukészlet.
A szeretet pedagógiájával rengeteg gyermeknek adott reményt, erőt és hitet, munkássága túlmutat a szakmaiságon.
Tök, váza, húsvéti tojás, focilabda – ilyen és ehhez hasonló díszeket, használati tárgyakat esztergál fából a füleki Luky Péter, aki négy éve hobbiként űzi ezt a különleges mesterséget.
Fülek önkormányzatának a műszakilag rossz állapotban lévő sportpálya átfogó felújítására összesen 163 ezer euró támogatást sikerült szereznie a MIRRI-től.
Füleken az összesített eredmények szerint 55 gyermek kezdi első osztályban a tanévet. Az előző évekhez képest most kevesebb szülő választotta a magyar iskolákat.
A képviselők az idén is elfogadták a város beruházási tervezetének listáját. Az év közben többször is módosított dokumentum tartalmazza az önkormányzat idei és 2025-ös terveit is.
Az eseményre olyan tavaszi és nyári, férfi, női és gyerekruhákat, illetve gyermekjátékokat vártak, amelyek hibátlan állapotban vannak, de a gazdájuk szeretne tőlük megválni.
Idén Szlovákia, Szerbia, Románia és Magyarország 15 iskolájából 100 versenyző vett részt a levelező fordulóban, végül 60 diák került a döntőbe, melyet a Füleki Gimnáziumban tartottak.
A Femine Fortis – Erős Nők társulás ünnepségén átadták a Női Példakép díjakat.
Eltűntként keresi a rendőrség a 13 éves, füleki Kristínát, aki iskolába indult, de oda nem érkezett meg.
A Palóc húsvét olyan kulturális rendezvény, amely a hagyományok átörökítéséről és közvetítéséről szól.
A 14 stáció mindegyikénél megállnak a katolikus hívek. Imádkoznak és elmélkednek.
A digitális városkalauz végigvezeti a turistákat és a helyi érdeklődőket Fülek műemlékein és műemlék jellegű épületein.