Megemlékezés könyvbemutatóval: tíz éve márványtábla őrzi a meghurcolt izsai magyarok emlékét
Az izsai székhelyű Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Komárom szatellit településén április 13-án emlékeztek meg a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapjáról. A hatóságok 1945-48 között Izsáról 71 család 210 tagját Csehországba hurcolták kényszermunkára, további 132 család 490 tagját pedig Magyarországra telepítették ki.
A meghitt légkörű megemlékezés délután a helyi katolikus templomban kezdődött, ahol a dél-komáromi Kecskés László Társaság és Komárom városa által tíz évvel ezelőtt adományozott, fekete márványtábla emlékeztet a beneši törvények miatt meghurcolt, izsai magyarság kálváriájára. Az alkalmi kórus tagjai hitet és nemzettudatot erősítő énekekkel teremtették meg az eseményhez méltó hangulatot.
Sámson Gizella főszervező üdvözölte a jelenlevőket, köztük Klemen Terézia Pro Urbe-díjas észak-komáromi nyugalmazott középiskolai tanárt és kultúraszervezőt, aki később a témáról írt Kitaszítottak című könyvét is bemutatta. Továbbá Gyarmati Tihamért, a Szövetség párt Nyitra megyei képviselőjét, valamint a megbetegedett Domin István polgármester üdvözletét is tolmácsoló Dittel Tibor hivatalvezetőt és az ünnepi egyenruhában érkezett Alföldy József helyi tűzoltó-parancsnokot.
Hangsúlyozta: azért sem szabad megfeledkeznünk a kitelepítésekről és deportálásokról, amely során Izsáról összesen 203 család 700 tagját űzték el a kollektív háborús bűnösség jegyében, mert az igazságtalan beneši dekrétumok mindmáig érvényben vannak, s az elhurcoltaktól, illetve a leszármzottaiktól soha senki sem kért bocsánatot. „Emlékeznünk kell azért is, hogy mindez sose ismétlődhessen meg!“ – szögezte le, majd hálásan idézte fel a Kecskés László Társaság és Dél-Komárom 2012-beli ajándékát, amely örök mementóként figyelmeztet a történtekre.
A rendezvény legmeghatóbb percei voltak azok, amikor az izsai Perseiné Hajtman Sarolta felidézte a családjuk csehországi deportálását. Az elszenvedett kínok hatására az édesanyja őt a terhessége 7. hónapjában, Čáslavban szülte meg. A könnyeivel viaskodva szólt az ottani „rabszolgavásárról“ is, amely során különféle munkafolyamatokra válogatták ki a „fehér cigányoknak“ nevezett jövevényeket, akiknek a fogazatára, egészségi állapotára, munkabírására is kíváncsiak voltak a jövendő gazdáik. A szentélyben jelen levő rokonai és további sorstársai egyetértően bólogattak az általa elmondottak hallatán. Megtudtuk: végül az anyukájának két gyermekével sikerült hazaszöknie, s az élete legboldogabb pillanatának tartotta az izsai templomtornyok megpillantását...
A megemlékezés ünnepi szónoka Gyarmati Tihamér, a korábbi Nyitra megyei MKP-frakció oszlopos tagja volt. A múltidéző beszédében szégyenletesnek nevezte azt, hogy mivel az egykori nemzetállamban koloncnak tekintették a felvidéki magyarokat, ezért a vétlen őseinket a kollektív bűnösség jegyében megfosztották az életük gyümölcseitől, s miután a vagyonukat elkobozták, hontalan földönfutókká tették őket. Rámutatott: mindez a gyalázat a II. világháború után történt, ám napjainkban a szomnszéd országban újabb háború dúl, s a kárpátaljai magyarok sem tudják, hogy mi lesz velük... Biztatónak tartja azonban az anyaország megerősödését, a nemzeti kormány győzelmét, amely a további sokrétű támogatásáról biztosította a külhoni magyarokat. Végül a jelenlevőket arra kérte, hogy méltó módon, néma főhajtással emlékezzenek a háromnegyed évszázaddal ezelőtt sokat szenvedett elődökre. Közös koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés első fele.
A közeli Faluházban került sor a folytatásra, az Izsán hajdani alapiskola-igazgatóként is köztiszteletnek örvendett Klemen Terézia Kitaszítottak című könyvének bemutatására. Annak a társszerzője, Oláh Kálmán, Pro Urbe-díjas dél-komáromi volt tanár, jelenlegi köztisztviselő nem tudott jelen lenni a rendezvényen. A szerző egyebek mellett elmondta, hogy emlékeztetőnek szánták könyvüket azért, mert az események óta eltelt idő esetleg deformálhatja a valós történéseket. A kötet kétharmadát ő írta, egyharmadát pedig a történteket 1986 óta kutató Oláh Kálmán, aki Pitvaroson és környékén gyűjtötte a vonatkozó anyagokat. Terike kiemelte: a Csehországba deportált édesanyja és a nagyszülei révén közvetlenül érintett e témakörben, s régóta féltve őrzi a tárgyi emlékeiket.
Történelem szakos pedagógusként állítólag mindig az érdekelte őt, hogy bizonyos dolgok miért történnek meg, s azok „mozgatórugói” milyen indíttatásból cselekedtek. Mindezek ismerete ugyanis fontos a megértésükhöz. „Tudnunk kell, hogy az egyének és csoportok politikai érdekei hogyan alakultak át ideológiává, majd – izmusokká, így csehszlovakizmussá, miként formálták át az emberek gondolkodásmódját, s realizálódtak efféle politikai rémtettekben. A könyvkiadás apropójául szolgált az is, hogy nemrég volt a csehországi deportálásások kezdetének 75. évfordulója, s természetesen, anyu visszaemlékezése is megtalálható a kötetben“ – fogalmazott.
Hangsúlyozta: mindmáig nem egyértelmű az események megítélése sem az adott országok történetírásában, sem a közgondolkodásában. Foglalkozni akartak Edvard Beneš személyének és gondolkodásmódjának a bemutatásával, valamint annak a Vladimír Clementisre és Klement Gottwaldra gyakorolt hatásaival, akik magyarságunk üldözését a gyakorlatban „továbbfejlesztették”. A mű előszavát Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere írta, a borítóját a tavaly márciusban elhunyt, kiváló szobrászművész, Nagy János Monostori-erőd falán található domborművéről készült fotó díszíti, a végén pedig szlovák, német és angol nyelvű összefoglaló található. Azért is a túlparti polgármestert kérték fel az előszó megírására, mert még országgyűlési képviselőként kezdeményezte, hogy április 12. országgyűlési döntés alapján a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává váljon.
A székesfehérvári Alto Nyomda Kft. által kinyomtatott kötet ezer darabos megjelenését anyagilag javarészt Komárom Város Önkormányzata támogatta, amihez némi pénzzel Észak-Komárom és a Kisebbségi Kulturális Alap is hozzájárult. A kötet egyik kiadója a Klemen Terézia által irányított Lehár Ferenc Polgári Társulás, a másik kiadója a magyarországi Égisz Pszichológiai Műhely.
Az olvasói kérdésekkel, hozzászólásokkal színesített, majd a helyszínen megvásárolható kötetek dedikálásával záruló könyvbemutató végén a szerző leszögezte: senki sem büntethető a kollektív bűnösség elve alapján, így a világversenyekről az elmúlt hetekben kitiltott, orosz élsportolók és a nyugat-európai színházakból, operákból kiutasított, orosz művésztehetségek sem, hiszen ők nem tehetnek a csúcspolitikusok játszmáiról.
„Sajnos, a hazai magyarság számára 1945-ben nem értek véget a II. világháborús borzalmak. Ezen események felidézése, melyeket nagyhatalmi egyezkedések irányították, az utókor kötelessége, felelőssége. A magyarság megbélyegzése a világháború alatti tetteiért nem elfogadható, különösen nem a Tiso vezette fasiszta szlovák állam tevékenységének tükrében. Ne feledjük, a Beneš-dekrétumokat mindmáig nem hatálytalanították...!“
