Könyv a pozsonyi káptalan hiteleshelyi jegyzőkönyveiről
Csiba Balázs, a Pozsonyi Comenius Egyetem oktatója pár hete Kondé Mihály élete és pályája címmel tartott előadást a Kondé család emlékezetének szentelt konferencián a Csallóközi Múzeumban. Nagyjából 10-11 éve foglalkozik a csallóközi nemesi családok kutatásával, fő kutatási területei ezenkívül a középkori Csallóköz településeinek írott hagyatékai, hivatalos dokumentumai, az itt élt nemesi családok eredettörténete, származástana, a középkori oklevéltani források nyilvánossá tétele és az akkori világi igazságszolgáltatás. 2022. December 8-án ismét Dunaszerdahelyre látogatott, hogy bemutassa A pozsonyi káptalan hiteleshelyi jegyzőkönyvei II. (1504 –1513) című kötetét.
Tudjuk, hogy a káptalan a katolikus egyházigazgatás testületi szerve, mely egy püspökséghez vagy egyházmegyéhez tartozik. Mondhatjuk azt, hogy ez lényegében egy egyházi hivatal vagy bíróság?
A testület egy egyházi szervezet, de egyébként magyar sajátosságról van szó. A káptalanokban és a kolostorokban is írástudó emberek voltak, a középkorban még ugye nagyon kevés volt ezekből. Hogy a központi királyi kancellária és más szerveknek a munkája meg legyen könnyítve, ezért rájuk bíztak sokféle ügyet, zömmel világi ügyeket. Az ún. hiteleshelyi intézmény lényegében egy világi intézmény volt. Például az egyik fő munkájuk az oklevelek hitelesítése volt, mint például a mostani közjegyzők esetében. Magyarországon ezekből jóval kevesebb volt, mint Nyugat-Európában. A hiteleshelyek főleg magánjellegű ügyeket foglaltak írásba. Ha valaki például el akart adni egy birtokot, vagy tiltakozni szeretett volna valami ellen, akkor felkeresett egy ilyen hiteleshelyet, beszámolt a dologról és a hiteleshely erről oklevelet állított ki. Hogy ne kelljen nagyon sokat utazni, több hiteleshely is létezett az ország különböző pontjain. A csallóköziek főleg a pozsonyi káptalanba jártak be, de elmehettek Győrbe is, vagy Nyitrára, mert ott is volt káptalan.
Milyen egyházi méltóságok alkották a káptalant?
A káptalan legfőbb képviselője a prépost volt, a többi helyet a kanonokok töltötték be. A pozsonyi káptalannak több mint valószínű, hogy 14 tagja volt a középkorban.
A most megjelent könyve lényegében eddig nem publikált forrásanyagot ad közre. A cím végén egy római kettes olvasható. Miért?
Igen, egy forráskönyvről, tehát eddig nem publikált anyagról van szó. Szükség esetén fűztem hozzá megjegyzéseket, főleg amikor tévedésekre bukkantam rá, ezek lehetnek nyelvtani, vagy stilisztikai tévedések, nem túl szabatos megfogalmazások, olykor tartalmi hibák, amelyeket akár a jegyző is elkövethetett, vagy rosszul mondták neki a dolgokat. A hiteleshelyi tevékenységet mindig az egyik kanonok végezte, aki jegyzőnek minősült. Neki számoltak be arról, hogy milyen oklevelet szeretnének kiállítani, amelyet általában ő fogalmazott meg, de ritkább esetekben más kanonokok is segíthettek a munkájában. A római II. pedig azt jelenti, hogy ez a káptalan második legrégebbi jegyzőkönyve. Volt egy korábbi, de azzal az a probléma, hogy annak csak 20 oldala maradt fenn, ami 1499-ből és 1500-ból való, de nem tudjuk, hogy ezt a jegyzőkönyvet mikortól és meddig vezették. Az szinte bizonyosra vehető, hogy teljes egészében létezett, de vagy megsemmisült a nagy része, vagy lappang valahol. A megmaradt részt egy rövid tanulmány formájában szerettem volna megjelentetni, de az egyetemen páran rábeszéltek, hogy előbb dolgozzam át könyvvé ezt a 40 oldalt, amit már a második jegyzőkönyvről írtam. Akkor viszont már dolgoztam az elsőn is, amit be szerettem volna fejezni. Bízzunk benne, hogy ez a közeljövőben meg is valósul.
A publikált, közel 500 oklevél az adott időszaknak az összes dokumentuma? Magyarán mi volt a kötetbe kerülés kritériuma?
A bevezetőben külön felhívom a figyelmet arra, hogy ebben a jegyzőkönyvben csupán az ún. felvallásokat vagy örökvallásokat (a feudális magyar magánjogban ingatlan tulajdonának örök időkre való átruházása – megj.) jegyezték be. Léteznek ún. relációs oklevelek is (amelyek különböző parancslevelekre készített jelentések, tehát vagy a király, vagy valamelyik főbíró valamilyen birtokba iktatást, panasz kivizsgálását, vagy perbe hívást rendelt el, amelyről jelentést fogalmaz meg), de ezeket nem tartalmazza ez a jegyzőkönyv, ami inkább arról ad képet, hogy hány örökvallást tettek ez alatt a tíz év alatt a pozsonyi káptalanban. 489 ilyen dokumentum létezik, s ezeknek a fogalmazványait találjuk meg a könyvben.
Az oklevelek nyomán milyen újdonságokat tudhatunk meg a korabeli Csallóközről?
A szokásjogról mindenképpen érdekes dolgokat tudhatunk meg. Magyarországon az volt a szokás (egyébként ez az Aranybullában is benne van), hogy az apa birtokai negyed részének az értéke a lányoknak jár, amit a fiúknak legtöbbször pénzben ki kellett fizetni. Ennek az volt a lényege, hogy az apa halála után a lányoknak is legyen pénzük, vagyis anyagiakban ők se szenvedjenek hiányt. Ez egy tipikus magyar „kreálmány” volt, ami 1222-ben aránylag felvilágosult intézkedésnek számított. A leánynegyed kifizetését nem is lehetett letagadni vagy ignorálni, így nagyon sok esetben pont emiatt keresték fel a pozsonyi káptalant, főleg hölgyek vagy asszonyok. Az ezekről kiállított oklevelek általában rövidek, de nagyon értékes genealógiai adatokat és adalékokat tartalmaznak. Nagyon gyakran előfordult, hogy valamilyen ok miatt csak jóval később rendezték ezeket az ügyeket. Van példa arra, hogy valaki a dédanyja leánynegyedét kéri, és ha visszamegyünk az időben, az már négy generáció. Tehát nemcsak a szokásjogról, hanem a birtokviszonyokról is sokat megtudhatunk ezekből a dokumentumokból, és a családtani kutatásokhoz is rengeteg értékes adatot biztosítanak. Ezenkívül nagyon sok korabeli helynevet, dűlőneveket (pl. Alkert, Káposztakert, Csordaút) tartalmaznak, amelyeket nem fordítottak le latinra, tehát még a nyelvészek és helytörténészek számára is hatalmas forrásanyag lehet. A 489 oklevél mellett vannak áthúzott vagy befejezetlen bejegyzések is, de az egész dokumentumanyag kb. 80 százaléka csallóközi vonatkozású forrás, tehát éppúgy megjelennek benne a csallóközi emberek, mint a falvak, vagy az ottani késő középkori földrajz.
Tudna említeni egy érdekes dokumentumot, mint példát?
Vannak szép, adatgazdag források, de ami személyesen is megérintett, az ennek a jegyzőkönyvnek a folytatásában található. 1518-ból találtam egy bejegyzést a kislégi nemesek birtokosztályáról. Ez azt jelentette, hogy a nemesi családon belül felosztották a családi birtokot egyenlő részben, és általában ezeket is írásba szokták foglalni a hiteleshelyeken, és itt részletesen le van írva, hogy ki milyen birtokot kapott. Itt olyan fantasztikus aprólékossággal írnak le mindent, hogy azt is tudjuk, hány nemesi telek létezett akkoriban Kislégen és kinek hol voltak a szántóföldjei. Ez lehet, hogy számomra egy kicsit még érdekesebb, mivel én is onnan származom, és most megtudtam, hogy több mint fél évezreddel ezelőtt hogyan nézhetett ki a lakóhelyem. Még azt is meg tudnám határozni, hogy a jelenlegi lakóhelyemen kinek volt a birtoka 1518-ban, ami szinte a fantasztikus kategóriába tartozik. Hogy ezt teljes bizonyossággal megtudjam, arra nyilván rá kellene szánni egy kis időt.
Az egész jegyzőkönyvnek az a tanulsága, hogy kevés az unalmas forrás, és mindegyik tud érdekes adalékokkal szolgálni. A ma embere már jó helyzetben van, ugyanis a Magyar Nemzeti Levéltár már digitalizálta a középkori gyűjteményeket, és ezek a forrásanyagok már több mint 10 éve megtalálhatók az interneten, ezért ma bárki kutathatja ezeket. Ez természetesen nagyban megkönnyíti a kukatómunkát, hiszen sok esetben nem kell fizikailag a helyszínen lenni.
