2021. június 3., 10:17

Füleki siker a Hungarikum vetélkedőben

A füleki II. Koháry István Alapiskola első ízben mérette meg magát a Lakiteleki Népfőiskola által – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – megszervezett Hungarikum vetélkedőben. A siker nem maradt el, ugyanis a Füleki Bajnokok csapata kategóriájában első helyen végzett.

Hungarikum vetélkedő
Fotó: Vankó Attila

A szervezők a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében, évről-évre meghirdetik a vetélkedőt. A játékos megmérettetésre a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8.  osztályában tanuló diákok, valamint a középfokú oktatási intézmények 9. és 10. osztályos diákjai jelentkezhetnek. Idén összesen 335 csapat mérte össze tudását.  

„A verseny négy fordulóból állt, mindegyiket online tartották meg. Az első fordulóban egy 25 kérdésből álló feladatlapot kellett kitölteni, amelyben a hungarikumokkal kapcsolatos kérdések szerepeltek.  A másodikban egy 30 kérdésből álló tesztet oldottak meg a diákok, valamint prezentációt készítettek egy szabadon választott településről, tájegységről, bemutatva a legfontosabb értékeit, tulajdonságait. Mi ennél a feladatnál Füleket választottuk”- tájékoztatta portálunkat Vankó Attila, a csapat felkészítője, az intézmény pedagógusa.  

Elmondása szerint, az elődöntőbe 24 csapat jutott, akiknek újabb, maximálisan 15 oldalas prezentációt kellett készíteni. A téma ezúttal a Hungarikum Gyűjteménye értéktárban fellelhető 76 érték egyikének a bemutatása volt. A csapat választása Hollókőre esett, így jutottak a döntőbe.

„Sajnos a járványhelyzet miatt a csapatok személyes találkozója nem valósulhatott meg, így a döntőbe jutott 12 csapat újra online formában versenyezhetett. Feladatunk az volt, hogy javasoljunk egy olyan értéket a Hungarikumok Gyűjteménye értéktárba, mely még nem szerepelt az eddig beválasztott értékek között. Választásunk a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geoparkra, a világ első, határokon átnyúló geoparkjára esett. Így sikerült megnyernie a 7. osztályosok kategóriáját a Berta Kinga, Kósik Boglárka és Vankó Ákos alkotta csapatnak”- mondta a felkészítő tanár.

Hungarikum vetélkedő
Fotó:  Vankó Attila

A diákok kreatív, játékos, rajzzal, verssel, humorral fűszerezett prezentációik számos hasznos információval szolgáltak Fülekről, Hollókőről és a geoparkról egyaránt. Utóbbi tekintetében szót ejtettek többek között az ipolytarnóci ősmaradványokról, a somoskői várról és bazaltorgonáról, a macskalyuki kőbányáról, Ajnácskőről, és néhány további magyarországi turistacsalogatóról.

„A gyerekeknek felemelő érzés volt, hogy sikerült nyerniük, úgy, hogy eddig nem vettünk részt ezen a versenyen. Büszkeséggel töltött el mindnyájunkat, hogy felvidéki csapatként a Kárpát-medencei alapiskolások között az élen végezhettünk. És, ami még fontos, hogy örömmel vettünk részt a feladatok megoldásában”- tette hozzá Vankó Attila.

Az ünnepélyes díjkiosztót Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben tartották. A díjakat Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke adta át, aki különdíjként meghívott a négy korcsoport első három helyezett csapatának iskoláiból 40-40 diákot egy egynapos tanulmányi kirándulásra a Népfőiskolára.

„Számunkra ez nagy utazás volt. Két ok miatt is: egyrészt még közelebbről megismerhettük szülőföldünk és környékünk különlegességeit, titkait, rejtelmeit, másrészt bepillantást nyerhettünk a hungarikumok, a magyarság csúcsteljesítményét jelölő értékek világába is”- zárta a felkészítő tanár.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.