A magyar Nobel-díjasokról Pozsonyban
A Nobel-díjak átadása táján szinte minden évben újra és újra beszédtéma, hogy tulajdonképpen hány Nobel-díjasunk is van. Bennünket, magyarokat érthető módon büszkeséggel tölt el, hogy kis nemzet lévén számos Nobel-díjast magunkénak tudhatunk, akkor is, ha bizonyos korok politikája egyesek magyarságát közülük nem tartotta ildomosnak hangsúlyozni, másokat elüldöztek innen a körülmények, vagy szüleik ugyan még Magyarországon születtek, de ők maguk már nem.
Tény, hogy a magyar vagy magyar gyökerű Nobel-díjasaink nagy része az eredményeit már nem Magyarországon érte el, hanem más országok állampolgáraként. Nyolcan közülük viszont bizonyíthatóan Magyarországon kezdték az életüket és a pályafutásukat, és ketten vannak közülük olyanok, akik Magyarországon végzett tevékenységükért vehették át a Nobel-díjukat: Szent-Györgyi Albert 1937-ben az orvosi Nobel-díjat és Kertész Imre 2002-ben az irodalmi Nobel-díjat.
Ezek a körülmények okozzák a bizonytalanságot többekben, amikor felvetődik, magyarnak tekinthető-e valóban a jelenleg számon tartott összes Nobel-díjasunk, ha vannak köztük olyanok is, akik nem is Magyarországon születtek? Persze, ez nem kizárólag magyar sajátosság, más nemzetek nagy koponyái között is vannak olyanok, akiket több ország is a magáénak tart, bár Közép-Európában kétségkívül gyakrabban merül fel ez a kérdés az itteni bonyolult politikai-társadalmi változások miatt.
Ellenpéldaként azonban hadd hozzuk fel Einsteint, aki még a relativitás elméletének bizonyítása előtt egy előadásán azt mondta, ha sikeres lesz az elmélete, akkor Németország németnek tartja majd, Franciaország meg világpolgárnak.
Ha azonban nem sikerül, Franciaország azt mondja majd róla, hogy német, Németország meg azt, hogy zsidó.
Az azonban vitathatatlan, hogy a magyarnak vagy magyar származásúnak tartott Nobel-díjasoknak közük van a magyarsághoz és Magyarországhoz, így méltán lehetünk rájuk büszkék. Ezeknek a Nobel-díjasoknak a bemutatása volt a témája Lapos József hídépítő mérnök előadásának is, amelyre a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő termében került sor a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezetének szervezésében.
Először a Nobel-díjat alapító Alfred Nobel életét és munkásságát ismertette az előadó. Mint mondta, az 1833-ban Stockholmban született svéd feltaláló nevéhez leginkább a dinamit feltalálása köthető, a hozzá vezető út azonban nem volt zökkenőmentes. A nitroglicerin ugyanis, amellyel kísérletezett, nagyon robbanékony, egy alkalommal a heleneborgi gyár – ahol a dinamit gyártása folyt – is felrobbant, aminek a fia, Emil is áldozatául esett. A Nobel családnak egyébként pozsonyi kötődése is van, Alfred Nobel fia, Alfred Bernhard Nobel svéd gépészmérnök alapította ugyanis a pozsonyi Dinamit-gyárat, az ún. Dinamitkát 1873-ban.
– A Nobel-díjat Alfred Nobel kívánságára alapították, aki végakaratában a vagyonát egy alapítványra hagyta azzal, hogy annak kamatait öt egyenlő részben – öt kategóriában, ezek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, irodalom, illetve a békéért tett erőfeszítések terén – díjakként osszák ki azok között, akik az előző évben a legtöbbet tették az emberiségért – mondta Lapos József. S a díj rövid időn belül a legrangosabb tudományos elismeréssé vált. 1969-től ehhez még hozzájött a Svéd Bank által alapított Közgazdasági Nobel-díj is.
Az előadás során az említett magyar vagy magyar származású Nobel-díjasok, illetve tevékenységük rövid bemutatására is sor került. Közülük az első Lénárd Fülöp volt, aki 1905-ben kapott fizikai Nobel-díjat a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért. Lénárd számunkra azért is érdekes, mert 1862-ben Pozsonyban született.
– Nézetei azonban idővel torzultak, a modern fizikát, amelyben egyre fontosabb szerepet játszott a matematika, zsidó spekulációnak tartotta – mondta az előadó.
Lénárdot a magyar–osztrák családban Bécsben született Bárány Róbert követte, aki 1914-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat a füllel és az egyensúlyérzékeléssel kapcsolatos munkásságáért. Zsigmondy Richard magyar származású osztrák–német vegyész volt a következő, 1925-ben kapott kémiai Nobel-díjat a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért.
A sorban Szent-Györgyi Albert következik, aki 1937-ben kapott orvosi és élettani Nobel-díjat „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”.
A Budapesten született Hevesy György 1943-ban kapott kémiai Nobel-díjat az izotópok indikátorként való alkalmazásáért. Majd 1961-ben Békésy György következett a Nobel-díjasok sorában, ő orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért.
– Wigner Jenő Pál 1963-ban kapta meg a fizikai Nobel-díjat az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezésére és alkalmazására. Gábor Dénes 1971-ban nyerte el a fizikai Nobel-díjat a holografikus módszer feltalálásáért és a kifejlesztéséhez való hozzájárulásáért. Polányi János Károly 1986-ban kapott megosztott kémiai Nobel-díjat az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért – mondta Lapos József.
További magyar Nobel-díjasok voltak még Elie Wiesel, aki Máramarosszigeten született zsidó családban és 1986-ban az emberiség hírvivőjeként kapott Nobel-békedíjat.
Oláh György 1994-ben a karbokation kémiához való hozzájárulásáért kapta meg a kémiai Nobel-díjat.
Harsányi János 1994-ben kapott megosztott közgazdasági Nobel-díjat a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságért. Kertész Imre 2002-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért, majd 2004-ben Herskó Ferenc az ubiquitin rendszer sejten belüli fehérje lebontásban játszott szerepének leírásáért megosztva kapta meg a kémiai Nobel-díjat.
És a két utolsó Nobel-díjasuk, akik 2023-ban – mindketten megosztva – kapták meg a Nobel-díjat, Karikó Katalin a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat a biokémiai felfedezéseiért,
amelyek lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a Covid-19 ellen. A másik pedig Krausz Ferenc, aki fizikai Nobel-díjat kapott az anyagban jelen levő elektronok dinamikájának vizsgálatában alkalmazható attoszekundumos fényimpulzusok kísérleti vizsgálataiért.
Az előadás során arról is szó volt, mekkora jelentősége van a középiskolának, ahol a tudósok a tanulmányaikat kezdték.
– A budapesti Piarista Gimnázium például két Nobel-díjast is adott a világnak: Hevesy Györgyöt és Oláh Györgyöt, Wigner Jenő és Harsányi János pedig a híres Fasori Evangélikus Gimnázium tanulói voltak – zárta az előadó.
Megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.
