2014. augusztus 02., szombat - Lehel
Cikkek közt...  Videók közt...  
A dinamó és a szódavíz feltalálójára emlékezünk 2012. január 11., szerda 7:27 | Hírek.sk | Forrás: rubicon.hu     
BUDAPEST. 1800. január 11-én született Jedlik Ányos bencés rendi szerzetes, természettudós, aki életét az elektromágnesesség és a fény vizsgálatának szentelte. Bár Jedlik neve elsősorban a dinamó és a szódavíz kapcsán maradt meg a köztudatban, a tudós a valóságban jóval szerteágazóbb kutatásokat folytatott, a dinamóelv és az öngerjesztés elvének leírásával pedig meg is előzte világhírű kortársait.

A feltaláló Jedlik István néven Szimőn látta meg a napvilágot. Szülei egyszerű földművesek voltak, ennek ellenére Jedlik édesapja komoly hangsúlyt fordított fia taníttatására, ezért gyermekét előbb Nagyszombatba, majd a gimnázium harmadik osztálya után a pozsonyi bencésekhez küldte. Ottani tanára, Gácser Leó apát aztán döntő befolyást gyakorolt a fiatalember pályájára, ugyanis az ő hatására Jedlik hamarosan Pannonhalmára jelentkezett, 1847-ben pedig – unokatestvérével, Czuczor Gergely későbbi nyelvtudóssal együtt – a Szent Benedek-rendbe is belépett.

Ekkor vette fel az Ányos keresztnevet. A feltaláló később Győrben, majd a pesti tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 22 esztendős korában doktori címet szerzett. Jedlik már pályája kezdetén szerteágazó érdeklődésről tett tanúbizonyságot, ugyanis a fizika, a kémia és az optika terén is kutatásokba kezdett. A szertár csendjében élő, visszahúzódó tudós első jelentős felfedezése az elektromossághoz kötődött: 1821-ben, még egyetemi hallgatóként cikket publikált az általa „villanydelejes forganynak” nevezett eszközről, melyet 1827–28 táján meg is épített.

Ez a furcsa nevű szerkezet egy kezdetleges villanymotor – a ma használt elektromos hajtóművek őse – volt, mely az elektromágnesességnek köszönhetően folyamatos forgó mozgást végzett. Jóllehet, a forgany feltalálása nem kizárólagosan Jedlik Ányos nevéhez kötődik, teljesítménye így is megsüvegelendő, hiszen a fiatalember önállóan, a nyugati tudósok munkásságának ismerete nélkül alkotta meg első elektromos szerkezetét.

A villanydelejes forgany egyébiránt Jedlik későbbi felfedezéseit is megalapozta, hiszen az 1861-re elkészített dinamó, a hetvenes évek elejére megalkotott csöves villámfeszítő, de az 1856-ban, Pannonhalmán bemutatott ívlámpa feltalálása is annak volt köszönhető, hogy a tudós igyekezett mind nagyobb teljesítményű eszközöket kifejleszteni. A bencés szerzetes ugyanakkor ezekben az évtizedekben nem ragadt le egyetlen problémánál: zsenialitását talán mindennél jobban megmutatja, hogy Jedlik 1826-ban, „amúgy mellékesen” – rendtársainak szánt meglepetésként – a szódavizet is feltalálta.

Jedlik Ányos felszentelése – 1825 – után Győrben tanított, páratlan tudásának következtében azonban alma matere nem sokáig bírta őt „megtartani”: a tudós 1831-ben Pozsonyban, majd 1839-ben a pesti tudományegyetem katedráján nyert állást, egy év után pedig tanszékvezetői széket szerzett. Jedlik elismertségét jelzi, hogy 1846-ban már a bölcsészkar dékánjának nevezték ki, az 1848-49-es események azonban hullámvölgyet jelentettek pályafutásában. Miután felcsapott nemzetőrnek, hamarosan elvesztette katedráját, a nagy tudós azonban félreállítását követően is nemzete és a tudomány javára tevékenykedett: Pest-Buda bombázása idején az általa is gyarapított természettudományi szertár megmentésével szerzett múlhatatlan érdemeket, miután pedig a neoabszolutizmus idején egy ideig nem kapott állást, saját költségén nyomtatta ki egyetemi tankönyve első kötetét, amely a Súlyos testek természettana címet viselte.

Jedlik 1850-es műve nem csak a fizika és a kémia, de a nyelvtudomány számára is jelentősnek bizonyult, hiszen munkáját magyarul írta meg, így az számos olyan kifejezést tartalmazott, amit a tudós alkotott meg. Jedlik Ányos egyébként a későbbiek során is aktív szerepet vállalt a magyar tudományos nyelv gazdagításában, így például oroszlánrészt vállalt az 1858-as német–magyar tudományos műszótár munkálataiban is. A szerzetes az 1850-60-as években az optika terén is jelentős eredményeket mutatott fel, híres rácsosztó gépével megalapozta a magyar finommechanikai ipart.

Jóllehet, az önkényuralom idején nehezen tudták elfeledni Jedlik 1848-as szerepvállalását, tudása miatt hamarosan visszakapta egykori tanszékét, és a kiegyezés előtti évtizedekben is egyre feljebb került a tudományos ranglétrán: miután 1850-es műve mellett a hőtanról és a fénytanról is írt egy-egy tankönyvet, 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia egyből rendes tagjává fogadta, öt évvel később pedig a pesti tudományegyetem rektorának nevezték ki. Bár Jedliket később sokan bírálták amiatt, hogy munkássága során valósággal „elbújt” szertárában, és nem törekedett arra, hogy a nemzetközi tudományos életben ismertté tegye nevét és eredményeit, az elismerések elől így sem „menekülhetett”, ugyanis az 1873-as bécsi világkiállításon csöves villámfeszítőjét Haladásért-érdemrenddel jutalmazták. Jedlik Ányos idős korából eredően ebben az időszakban már igen keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt, öt évvel később, 1878-ban pedig professzori és tanszékvezetői állásáról is lemondott; pozícióját a következő tudósgeneráció egyik legjelentősebb alakja, báró Eötvös Loránd örökölte meg. A szerzetes ebben az évben úgy döntött, visszavonul győri rendházába, ahol még 17 esztendőt töltött. A dinamó feltalálója matuzsálemi korban, 1895. december 13-án fejezte be földi pályafutását.

Megosztás:
Add a Startlaphoz