2018. január 18., csütörtök - Piroska
Cikkek közt...  Videók közt...  
Fölszállott a páva - A Pósfa Zenekarnak szoríthatunk a döntőben 2017. december 29., péntek 11:28 | Hírek.sk | Forrás: Hírek.sk, MTVA | Fotó: MTVA
BUDAPEST. A Fölszállott a páva ötödik sorozata a mai döntővel zárul. A külhoni indulók kiválóan szerepeltek a középdöntőkben, így a végjátékban öt formáció is esélyes a győzelemre, köztük a gellei Pósfa Zenekar is, amely egész Felvidéket képviseli. Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat majd tőlük a közönség.

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny - az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsora - a végéhez közeledik. Októbertől két hónapon keresztül a nézők pénteki főműsoridőben először a területi válogatókból láthattak ízelítőt, majd az elődöntők következtek. A decemberi két középdöntő után a 29-ei döntővel fejeződik be a sorozat, az adásba a versenyzők fele érkezik külhonból.

A Duna televízióban élőben közvetített első középdöntőből tovább jutott a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga citerás, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és az Ördöngös Zenekar, a második középdöntőből pedig Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás, a Tatrospart Néptánccsoport és a Kalotaszeg Legénytársulat. Közülük kerülnek ki az idei év legjobb produkciói.

Az évad utolsó műsora a Kodály-emlékév előtt tiszteleg, ezért a tehetségkutató extra produkciója a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes lesz, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.

Egész Felvidék támogatására számíthat majd a Pósfa Zenekar. „Egy tradicionális szórakoztatási/szórakozási formát kívánunk megismertetni főként a jövő generációival.” – vallották az induláskor, s missziójuk, úgy tűnik, teljesült.

A csallóközi zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi táborzáró táncházban tüzetesebben megismerkedtek a népzene hangulatával, majd hazaérve eldöntötték, muzsikálni fognak. Azóta a népzene megváltoztatta nemcsak a családi légkört, hanem az egész életüket is. Azt mondják, mivel Felvidékről jöttek, főleg felvidéki népzenét játszanak, de bármi olyanhoz szívesen nyúlnak vissza, ami „fekszik nekik.” Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat tőlük a közönség (Kód: 14).

További külhoniak a Fölszállott a páva döntőjében

A Kalotaszeg Legénytársulat fergeteges menetelés után tárja a közönség elé nádasmenti összeállítását. Céljukat elérték, Kós Károly szűkebb hazája ismét az érdeklődés középpontjába került (Kód: 17).

Az Ördöngös Zenekar ezúttal mezőségi, búzai dallamokkal kívánja megnyerni a döntnökök szívét. Miklósi Hunor prímás elmondása szerint már otthon mozognak a stúdiók világában, a drukk is alábbhagyott, s továbbra is számítanak az erdélyi szavazókra (Kód: 08).

A zentai Sőregi Anna-Komáromi Kristóf páros eddigi teljesítményéből az életöröm sugárzott. Mostani dallamválasztásuk messzebb esik a Délvidéktől: „Megfogott minket a Gyimesek világa, s a vidék gazdag furulya-hagyományai” – indokolják döntésüket (Kód: 16).

Úgy tűnik, a táncegyüttesek kategóriájában többségben vannak az erdélyiek, hiszen a Tatrospart Néptánccsoport Gyimes figuráit hozza a fővárosba: a regruta vacsora, s lakodalmas tízes-özöne után ismét Tatros-menti táncokkal kedveskednek a nézőknek (Kód: 20).

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. A bírálók között foglal helyet Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

A négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, így a leírt kódokat érdemes megjegyezni. Külön versenyeznek a néptáncegyüttesek; az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok.

Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.

Adás: 2017. december 29., péntek (Duna 20.25)   

Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz