2017. december 17., vasárnap - Lázár, Olimpia
Cikkek közt...  Videók közt...  
Együtt erő vagyunk! – Baráti Körök találkozója Rimaszombatban 2017. április 20., csütörtök 14:18 | Hírek.sk | Forrás: Hírek.sk, - majoros -
RIMASZOMBAT. A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében tartotta ünnepélyes taggyűlését a Via Nova Baráti Körök társulás, ahol az elmúlt négy év tevékenységének bemutatása mellett a gömöri jövőkép tervezetét is felvázolták.

Halász Attila, a Baráti Körök elnöke portálunknak elmondta: a szervezet 2013 márciusában alakult meg. „Arra gondoltunk, hogyan lehetne megerősíteni az itt élő magyarságot. Mivel Gömörben nagyon nehéz megélni, példát mutatva szeretnénk a közösségben főleg a fiataloknak, de a középkorosztálynak is utat mutatni, valamint együttműködni abban, hogy ne menjenek el. Itt, Gömörben is van jövő. Dolgozzunk együtt!” – fogalmazott Halász Attila

A Baráti Körök eddig a Via Nova Ifjúsági Csoport mellett működött, mostantól önálló szervezetként, polgári társulásként folytatja tevékenységét, természetesen ezek után is szoros együttműködésben az ifjúsági csoporttal. A taggyűlésen a Baráti Körök szervezeti irányvonalait Molnár Gábor mutatta be. Család és közösség, oktatás és kultúra, fenntartható régió- és vállalkozásfejlesztés, valamint partnerség és együttműködés a négy alappillére a gömöri jövőképet tervező és szervező társulásnak.

A taggyűlésen jelen volt Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke is, aki a Felvidék, ezen belül is Gömör–Nógrád gazdasági fejlesztésének lehetőségeiről, valamint a magyar kormány által meghirdetett gazdaságélénkítő programról szólt.

„Első lépésként ez egy fontos dolog. A déli régiók leszakadtsága már Komáromtól kezdődik, és amikor keletről beszélve a leszakadó régiókat említjük, akkor azok  jórészt a magyarok által lakott járásokat jelentik” – mutatott rá Menyhárt József.

„Egy ilyen kezdeményezés segít abban, hogy bátrabban vállaljuk egyrészt magyarságunkat, másrészt megmaradjunk a térben. Mert ugye nem csupán az asszimiláció érinti a felvidéki magyarságot, hanem az is, hogy gyakorlatilag sokak nem maradnak abban a kistérségben, ahol élnek, legyen szó Gömörről, Nógrádról vagy akár beszélhetnénk az Ung-vidékről, Bodrogközről. Tehát ha egy ilyen kezdeményezés, amely a kis- és középvállalkozókat arra sarkalja, hogy van továbblépési lehetőség – itt nem egyfajta gyors injekcióban kell gondolkodni, nem csak abban, hogy tüneti kezelést, gyors megoldást kínáljunk, hanem stratégiában, egy-egy térség fejleszthetőségében –, akkor úgy gondolom, hogy nem csak Gömörben, hanem az összes régióban nagyon is van lehetősége és van kifutása egy ilyen gazdaságélénkítő csomagnak” – fogalmazott az MKP elnöke.

Az elmúlt évben a rimaszombati Baráti Körök mintájára már Tornalján és Rozsnyón is megalakultak Baráti Körök. Ebben az évben ezeket követve további szervezetek alakulhatnak, ugyanis több felvidéki település részéről is érdeklődés mutatkozott.

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz