Megbírságolták a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Kölcsey-szobor felirata miatt
Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt - erősítette meg hétfőn reggel az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.
A területi hatóság tízezer lejes bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel, román nem. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora - "Nyújts feléje védő kart" - szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.
Ezzel egy időben a romániai köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázása végett, és ha a bukaresti grémium kéri, a talapzat másik oldalán megjelentetik a szöveg román fordítását.
- mondta Kovács Jenő.
A bírságról a PresaSM román hírportál számolt be elsőként vasárnap este, azt írva, hogy akár el is távolíthatják a helyéről az emlékművet, ha nem válik törvényessé a feliratozás.
- reagált a felvetésre az elöljáró, hozzátéve, hogy a szobrot csak érvényes bírósági végzés nyomán lehetne eltávolítani, és azt a polgármesteri hivatalnak kellene végrehajtani.
Elmondta: a Szatmár megyei művelődési igazgatóság feljelentés nyomán bírságolt, ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Az illető 15 éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert - mondta Kovács Jenő.
- üzente a közvéleménynek Nagykároly RMDSZ-es elöljárója.
Kölcsey Ferenc szobra, amelyet április 12-én avattak fel Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében, a Szatmár megyei kisváros központjában, a polgármesteri hivatal előtt található. Az avatóünnepséget más városokból érkezett román szélsőségesek próbálták megzavarni.