Az EU egyértelművé teszi, hogy a fehérorosz nép oldalán áll, és eleget tesz annak az elkötelezettségének, hogy fokozza a civil társadalom támogatását.
Összesen 21 szociális intézet 1035 alkalmazottja részesül jutalomban.
100 millió eurós támogatást kapott az állami biztosító.
A nyáron elindított, Szolidárisak vagyunk Fehéroroszországgal nevű kormányprogram keretében segítik az üldözötteket és a "demokratikus, szabad, szuverén Fehéroroszországért" küzdő csoportokat.
Kampányfogásnak tartotta az új miniszter és elvetette
A kulturális tárca sokallja, a kormánypárti házelnök kevesli a Matica slovenská támogatását.
A legtöbb támogatás a győztes OľaNO bankszámlájára kerül, a Magyar Közösségi Összefogás 2,46 millió eurót kap.
A határon túl élő magyar közösségeknek eszközbeli segítséget is nyújt a magyar kormány, 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet biztosítanak számukra.
A kölcsönökkel a válság által legjobban sújtott tagállamokat kívánják elsősorban támogatni.
A lisszaboni klub annyira komolyan gondolja ezt, hogy már el is küldte terveit a Portugál Labdarúgó Szövetségnek.
Az idén minden korábbinál magasabbra, várhatóan 426 milliárd dollárra rúg majd a gazdák összes adóssága.
A polgári kezdeményezést eddig mintegy százezren írták alá a szükséges egymillióból.
Ez a hír csak úgy előbukkant. "Van benne valami végzetes."
Mind a 38 jelen lévő képviselő megszavazta a javaslatot.
Ezúttal nem a minisztérium költségvetésében szerepelnek a sporttal kapcsolatos országos infrastrukturális fejlesztések.
Hat nemzeti kisebbség – a cseh, a horvát, a morva, a német, a szerb és az ukrán – esetében már minden szerződést megkötöttek és minden támogatást kiutaltak.
A javasolt intézkedések között szerepel, hogy a kulturális tárca szakértői segítsék az ország kulturális örökségének bemutatását, elsősorban a tájékozott és igényes külföldi látogatókat, vagyis a kulturális turizmus iránt érdeklődőket célozva meg.
A román ügyésznő jelölése még hazájában sem aratott tetszést.
Hogy a vörös kakas kevesebbet kukorékoljon.
Az amerikaiak nem fizetnek többé a palesztinokat segélyező ENSZ-hivatalnak.
Aki pénzt kap a bevándorlás elősegítésére, az adózzon belőle.
Futja bőven a kampányokra.
A mézesmadzagot már elhúzták a spanyolok orra előtt.
Közvetett törvénysértő anyagi támogatás.