Orbán Viktor: "A haza nem lehet ellenzékben, mert pártok felett áll".
Délután fél háromkor tartják a miniszterelnök-választást, a döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges.
A kétharmadot arra fogom használni, hogy a háromharmadot, vagyis Magyarország minden polgárát szolgáljuk és szolgáljam
"Amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs költségvetés."
Nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot - mondta Orbán Viktor.
Három-négy hét múlva felállhat a negyedik Orbán-kormány.
Köszönetet mondott a segítségért, tanácsokért.
A Nézőpont Intézet által készített felmérés szerint a teljes felnőtt népesség körében 50 százalék választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort. A felmérés alapján Vona Gábort immár Karácsony Gergely és Szél Bernadett is megelőzte a kormányfőjelöltek versenyében.