2017. augusztus 24., csütörtök - Bertalan
Cikkek közt...  Videók közt...  
Danko többpontos követeléssel megy a koalíciós tanács ülésére 2017. augusztus 10., csütörtök 13:16 | Hírek.sk | Forrás: Hirek.sk, Sme, Webnoviny.sk
POZSONY. Pénteken folytatja ülését a koalíciós tanács, hogy megoldják a kialakult helyzetet, amit az váltott ki, hogy hétfőn az SNS elnöke váratlanul felmondta a koalíciós szerződést. A válság hátterében az oktatásügyi tárcát ért bírálatok állnak, a több mint 600 millió eurós uniós támogatások szétosztása. Megfigyelők szerint Danko azért robbantotta ki a válságot, hogy erről a botrányról elterelje a figyelmet. A Sita értesülései szerint a béke helyreállításának komoly ára van, Danko ugyanis többpontos követeléssel megy a pénteki találkozóra.

Az SNS több követelését, így a 13. bért is előterjeszti majd

Az SNS pénteken többpontos követeléssel akar előállni a koalíciós tanács ülésén. Olyanokkal, amelyeket a nemzetieknek eddig még nem sikerült átültetniük, mert több smeres miniszter ellenállásába ütközött. A SITA értesülése szerint Danko szeretné jóváhagyatni a 13. bért minden alkalmazott számára, s az mentes lenne a járulékoktól és az adótól. Andrej Danko, az SNS elnöke március óta emlegeti a 13. fizetést, de eddig ez ügyben nem történt előrelépés.

Az SNS követeléseit csütörtökön Jaroslav Paška, az SNS alelnöke meg is erősítette a sajtónak.

Utazási csekk, adókedvezmény...

Andrej Danko további kedvezményként bevezetné az utazási csekkeket is, amelyekben a nyugdíjasok is részesülnének, illetve egy nemzeti légitársaság létrehozása is a követelések között van. Mivelhogy állítólag nagyon jól teljesít a szlovák gazdaság, az SNS a SITA értesülései szerint csökkentené az adóterheket is, valamint a közigazgatási dolgozók minimálbérének emelését is megszabnák a nemzetiek. Ezen témák kapcsán azonban Peter Kažimír miniszter ellenállásába ütközhet. A nemzetieknek állítólag az sem tetszik, hogy a pedagógusbérek emelése miatt Robert Ficóval kerültek szembe. A követelések közé bekerült az is, hogy az egyes szaktárcák vezetői ne véleményezzék társaik munkáját nyilvánosan, a kormány üléseire ne kerülhessenek a koalíciós tanács által jóvá nem hagyott tervezetek, valamint az is, hogy a pénzügyi tárca vezetője ne gátolja az infrastrukturális beruházások megvalósítását.

A gyógyfürdők  - az SNS egyik vesszőparipája

Danko és pártja a kezdetektől kiemelt témaként kezeli a fürdőturizmust, a gyógyfürdők támogatását.

„Meg vagyunk győződve arról, hogy megfelelő jogi háttér megteremtésével, amely támogatná a hazai gyógy- és fürdőturizmust,  az idegenforgalom terén működő vállalkozói szubjektumoknak nyújtott ösztönzőkkel együtt rendkívüli módon lendíthet ezen az ágazaton, aminek köszönhetően felvirágozhat az ország gazdasága, csökkenhet a munkanélküliség, és külföldről idevonzhatják az érdeklődőket” – mondta nemrég Danko. Az SNS tehát legiszlatív változásokkal, befektetésösztönző támogatásokkkal akar segíteni a hazai gyógyfürdők helyzetén és az eddigieknél nagyobb hangsúlyt akar helyezni a kerékpárutak kiépítésére is.

Ha nem teljesítik a követeléseiket, dőlhet a kormány

A SITA tudomása szerint az SNS a jelenlegi kormány megtartásának a híve, a koalíció megtartásának azonban a jelek szerint komoly ára van, enélkül ugyanis a nemzetiek nem akarnak a kormányban maradni. Az SNS a kompetenciák világosabb megszabásához is ragaszkodik, ugyanakkor úgy vélik, hogy a Smer emberei rendre akadályozzák terveiket minden minisztériumnál.

„Ezek a kormányprogram teljesítését jelentenék, amennyibe nem teljesítik az igényeinket, az ennek a kormánynak a végét is jelentheti” – fogalmazott a SITA hírügynökségnek az SNS-es hírforrás.

Bugár óvna az előrehozott választásoktól

Felelőtlen és hamis is Jaroslav Paška, a Szlovák Nemzeti Párt első alelnökének kijelentése, hogy a Smer nem tartja be a koalíciós szerződést, és az SNS befeketítése során együttműködik Igor Matovič-csal -- állítja Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

A koalíció felelőssége

Bugár koalíciós partnereit arra szólította fel, hogy tudatosítsák a saját felelősségüket.

„Paška úr kijelentése felelőtlenek és tisztességtelenek voltak, s ráadásul nem is igazak“ – magyarázta Bugár Paška azon kijelentése kapcsán, hogy párton belül az az érzésük, mintha az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) összefognának annak érdekében, hogy a nemzetieket támadják. Ha valakinek az az érzése, hogy a Smer együttműködik Igor Matovič-csal, az OĽaNO elnökével, akkor vélhetően napszúrást kapott.


Nem tudnak a javaslatokról

A koalíciós tanács Andrej Dankóval, az SNS elnökével, nem pedig annak alelnökeivel tárgyal – hangsúlyozta Bugár. "Dankónak kell meghatároznia azt, hogy pénteken mivel érkezik és mit kíván tőlünk" – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a Most-Híd nem áll-e majd elő a koalíciós szerződést módosító javaslataival, Bugár azt felelte, hogy pártja előbb megvárja Dankót, és majd csak azután cselekszik.

"Arra számítunk, hogy a koalíciós szerződés teljesítéséhez a partnerek felelősségteljesen és kellő komolysággal viszonyulnak. Az elmúlt napokban kialakult helyzet nem ismétlődhet meg" – jelentette ki Bugár.

A vegyes párt végét is jelenthetné az előre hozott választás

A Most-Híd elnöke ismét megismételte, hogy a jelenlegi kormánynak nincs alternatívája, s az előre hozott választások sem a párt, sem pedig Szlovákia számára nem jelent megoldást. Tény, a koalícióból a legérzékenyebben a vegyes pártot érintené az előre hozott választás, a párt ugyanis az utóbbi hónapokban a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöbre került 5 százalék körüli támogatottságával. Ha választások lennének, Bugárék nagy valószínűséggel nem csak a hatalomból esnének ki, de a parlamentbe se kerülnének be.

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz