Az egészségügyi minisztériumban helyszínel a NAKA
A beavatkozás összefüggésben lehet a helyreállítási terv forrásainak felhasználásával.
Az aktuality.sk információi szerint a helyszínelés nyugodt körülmények között zajlik, jelen van az egészségügyi miniszter, Zuzana Dolinková (Hlas) is.
Az akció állítólag a helyreállítási tervből való pénzforrásmerítéshez kapcsolódik. A beavatkozás békésen zajlik, amelyen Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter is jelen van, aki a TV Novinynak megerősítette, hogy az akció a csacai kórház ügyéhez kapcsolódik.
A csacai kórház és rendelőintézet hétmillió eurós támogatást kapott a belgyógyász pavilon felújítására.
A csacai kórház által benyújtott pályázat során azonban gyanú merült fel, ami a kórházat először kizárta a felhívásból azzal az indokkal, hogy állítólag későn küldték el a dokumentumokat.
Néhány nappal később azonban Vladimír Lengvarský leköszönő miniszter mégis felvette kórházat a nyertes pályázatok listájára,
ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ki, hogyan és kivel kommunikált annak érdekében, hogy a csacai kórház újba játékba kerüljön.
A helyreállítási tervből származó kérelmek ügyével az Európai Ügyészség is foglalkozott. Időközben a csacai kórház saját költségén megkezdte a felújítást.